Szállások Villa Aurora Selce (Crikvenica)

Érdeklődés kód: V3871
Helyszín: Selce (Crikvenica)
80 m
200 m
100 m
Parkolóhely
Medence
A Vila Aurora Selce településen található, nem messze Crikvenicától. Selce egy kis, turisztikai település, ahol tiszta a levegő és a tenger, a strandok modernek és rendezettek, így biztosak lehetnek benne, hogy az üdülésük pont olyan kellemesen fog telni, ahogyan azt elképzelték. Javasoljuk, hogy az itt tartózkodásuk idején látogassanak el Opatijába és Rijekába is. Ez a modern villa - melynek külterét és berendezését a sík felületek uralják - igazi oázis a nyugalom, a csend és a luxus kedvelői számára. A villa 8 fő elszállásolására alkalmas, és 4 hálószobával rendelkezik. Két szobában franciaágy van, a másik kettőben pedig 2-2 egyszemélyes fekhely. Az irodának való előzetes igénybejelentés esetén kiságyat is tudnak Önöknek biztosítani, illetve a házi kedvencüket is magukkal tudják hozni. A villa konyhája teljesen felszerelt, itt öröm lesz az ételek elkészítése. Az összes helyiség fűthető és klimatizált, és rendelkezik Internet eléréssel is. A nappaliban TV nézésre és rádióhallgatásra is van lehetőség. A villában 2 tuskabinos fürdőszoba áll a vendégek rendelkezésére, valamint még egy plusz mosdó is.A ház nagy előnye a tágas, 100 m^2-es, kerti ülőgarnitúrával felszerelt udvar, valamint a medence, a kültéri tus, a kényelmes nyugágyak, a napernyők, a grill és az ebédlőhely, de a legkisebbek is találnak itt egy külön a számukra kialakított sarkot habszivaccsal, sátorral, kisasztallal és kisszékekkel. A tengerpart, a legközelebbi bolt és étterem csupán 80 méterre van, a városközpont távolsága pedig 200 m. A sportkedvelők számára a közelben található teniszpálya, mini golf és búvárklub is. Ha ezt a villát bérlik ki, megérkezéskor ajándékcsomag várja Önöket. A villa mellett biztosított a parkolóhely, és az épület tömegközlekedési eszközökkel is jól megközelíthető.
Több
Fotómellékletek
Ár (-tól): 42.53

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 8
x 4
x3
m2
160
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján.( felár nélkül)
  • Kilátás: tengerre, zöldövezetre és udvarra
  • A dohányzás megengedett
  • A ház alapterülete: 160 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: felár nélkül - előzetes egyeztetés alapján
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: az összes szoba
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Edények és evőeszközök
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mikrohullámú sütő
  • Kávéfőző
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
  • Kandalló
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 2
  • Toalett száma mosdóval: 1
  • Hajszárító
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 16 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 16 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
Adatok a szobákról 3
  • A szoba alapterülete: 16 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Egyágyas ágyak száma: 2
Adatok a szobákról 4
  • A szoba alapterülete: 16 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Pótágyak száma: 2

15 Available 15 Occupied 
Teljes
0.00
2 Személy
Felnőttek (18+)
Gyerekek (12-18)
Gyerekek (3-11)
Kisbabák (0-2)
    Kevesebb mint 2 perc alatt elvégezhető a foglalás
    Add hozzá a választásomhoz
    Kérdése van?

    Jó tudni

    • További információ és szolgáltatás
      Vízellátás: helyi vízvezeték
      Welcome csomag
      Dupla objektum (fél telken álló épület)
    • Check in
      Check-in: 15:00
    • Check out
      Check-out: 10:00
    • Biztonsági előírások
      Fertőtlenítés a vendégek tartózkodása között
      Elsősegély doboz
      A védőfelszerelések alkalmazása és a távolság betartása
      Rendelkezésre álló kézfertőtlenítőszer
      A személyzet testhőmérsékletének mérése
      Az ágynemű karbantartása a helyi önkormányzati irányelvek szerint
      Rendelkezésre álló arcmaszk
    • Strand
      A legközelebbi strand: 100 m
      A strand típusa: sziklás, apró kavicsos, köves és betonozott
    • Parkolóhely
      Parkolóhely
      A parkolótól való távolság: a ház előtt
    • Az épület megközelíthetősége
      Megközelíthetőség autóval: kitűnő
      Tömegközlekedés: jó
    • Az épülethez tartozó kiegészítő szolgáltatások
      Nyitott medence, uszoda
      Grill
      Kerékpár használata lehetséges
      Hajókikötési lehetőség: kérésre
    • Adatok a szállásadóról
      Német nyelvtudás
      Angol nyelvtudás

    Vendég vélemények

    Tökéletes
    4.8
    Vendégek véleményei, értékelések

    Ár-érték arány
    5
    Elhelyezkedés
    4
    Kényelem
    5
    Tisztaság
    5
    Tulajdonos/ Személyzet
    5

    Távolság a szálláshelytől
    • Városközpont: 200 m
    • Légvonalbeli távolság a tengertől: 80 m
    • Üzlet: 80 m
    • Repülőtér: 27000 m
    • Legközelebbi repülőtér: Rijeka
    • Gyógyszertár: 250 m
    • Orvosi rendelő: 300 m
    • Pénzváltó: 200 m
    • Teniszpályák: 250 m
    • Bank: 200 m
    • Posta: 250 m
    • Bár: 120 m
    • Étterem: 80 m
    • Múzeum/galéria: 200 m
    • Diszkó: 2000 m
    • A legközelebbi strand: 100 m
    • A strand típusa: sziklás, apró kavicsos, köves és betonozott
    • Búvárklub: 350 m
    • Kikötő: 150 m
    • Buszmegálló: 150 m
    • Mini golf: 400 m