Szállások Apartmanok DORIJAN i KARLO Selce (Crikvenica)

Érdeklődés kód: 62549
Helyszín: Selce (Crikvenica)
200 m
180 m
200 m
Parkolóhely

A vendégeink által leadott értékelések alapján ez az üdülőház a következő pontszámot kapta: 4,0 , a maximálisan adható 5 pontból, melyet vendégeink adhatnak az adott szállásra, ahol megszálltak. Vendégeink a szállással kapcsolatos tapasztalatukról pontszámos és szöveges értékelést is készíthetnek, mely által kifejezhetik megelégedettségük fokát a szállás minőségével és a szállásadó személyével kapcsolatban.

Megvacsorázhat Selce (Crikvenica) központjában is, melynek a szállástól való távolsága: 180 m vagy pedig a tengerparton sétálva, melynek a szállástól való távolsága: 200 m.

A távolság a szállás és a tengerpart között: 200 m, napozhat és fürödhet a strandon, mely betonozott felület. A zavartalan pihenés érdekében ne felejtsen el töröközőt, napszemüveget, naptejet és vizet vagy valamely egyéb frissítő italt hozni magával a strandra.

Ezen turisztikai desztináció minőségét megerősíti az értékelések magas pontszáma is 4,0, a maximálisan adható 5 pontból, melyet vendégeink adtak, a desztinációban való tartózkodásukat követően.

Több
Fotómellékletek
Ár (-tól): 16.67

Ingyenes Internet
x 8
x 3
x2
m2
100
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 100 m2
  • Emelet: első emelet
  • Kilátás: tengerre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 2
  • Erkély: 12 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: 5 €/nap
  • Internet: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: a helység része (felár a helyszínen fizetendő)
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép: kérésre
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Fürdőkádas fürdőszobák száma: 1
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 1
Adatok a szobákról 1
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
Adatok a szobákról 2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
Adatok a szobákról 3
  • Szoba kapacitás: 2
  • Egyágyas ágyak száma: 2

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 25

Ingyenes Internet
x 4
x 1
x1
m2
40
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 40 m2
  • Emelet: földszint
  • Kilátás: udvarra
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 2
  • Terasz: 15 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: 5 €/nap
  • Internet: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: a helység része (felár a helyszínen fizetendő)
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 1
Adatok a szobákról 1
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1

15 Available 15 Occupied 
Teljes
0.00
2 Személy
Felnőttek (18+)
Gyerekek (12-18)
Gyerekek (3-11)
Kisbabák (0-2)
    Kevesebb mint 2 perc alatt elvégezhető a foglalás
    Add hozzá a választásomhoz
    Kérdése van?

    Jó tudni

    • További információ és szolgáltatás
      Vízellátás: helyi vízvezeték
    • Check in
      Check-in: 14:00
    • Check out
      Check-out: 10:00
    • Adatok a szállásadóról
      Angol nyelvtudás
      Házigazda a bérbeadott épületen belül lakik vagy átmenetileg a házban tartózkodik
      Német nyelvtudás
    • Strand
      A legközelebbi strand: 200 m
      A strand típusa: betonozott felület
    • Parkolóhely
      Parkolóhely
      A parkolótól való távolság: a ház előtt
    • Az épület megközelíthetősége
      Megközelíthetőség autóval: jó
      Tömegközlekedés: jó

    Vendég vélemények

    Átlagon felüli
    4
    Vendégek véleményei, értékelések

    Ár-érték arány
    4
    Elhelyezkedés
    5
    Kényelem
    4
    Tisztaság
    4
    Tulajdonos/ Személyzet
    3

    Távolság a szálláshelytől
    • Városközpont: 180 m
    • A legközelebbi strand: 200 m
    • A strand típusa: betonozott felület
    • Bár: 180 m
    • Légvonalbeli távolság a tengertől: 200 m
    • Üzlet: 180 m
    • Repülőtér: 35000 m
    • Legközelebbi repülőtér: Rijeka
    • Gyógyszertár: 200 m
    • Pénzváltó: 180 m
    • Mini golf: 500 m
    • Bank: 180 m
    • Posta: 180 m
    • Étterem: 180 m
    • Diszkó: 3500 m