Szállások Apartmanok Sucic Iva i Tea Soline - Krk sziget

Érdeklődés kód: 86111
Helyszín: Soline - Krk sziget
40 m
1500 m
40 m
Parkolóhely

Minden egyes vendég az üdülőházban való tartózkodását követően véleményezheti és pontszámmal értékelheti a szállást, több szempont szerint. A maximálisan adható 5 pontból ez az üdülőház magas pontszámot kapott: 4,8 , ami igazolja azt, hogy a már itt megszállt vendégeink elégedettek voltak a szállással.

A Grill, mely az üdülőház területén található, lehetőséget ad Önnek arra, hogy egyedi, mediterrán kulináris élvezetnek legyen része a szeretteivel együtt, ha elkészíti a következő, hagyományos ételt: a grillrácson sült halat. Halat vásárolhat a helyi halpiacon, a nagyobb üzletekben vagy közvetlenül a halászoktól is. Javasoljuk, hogy ún. kék halat vegyen, mint amilyen például a szardella vagy makréla.

Megvacsorázhat Soline központjában is, melynek a szállástól való távolsága: 1500 m vagy pedig a tengerparton sétálva, melynek a szállástól való távolsága: 40 m.

A közelben lévő strand, ahol fürdeni lehet: homokos és apró kavicsos (a strand típusa); 40 m. Javasoljuk, főleg ha egész napos strandolást tervez, hogy vigyen magával vizet vagy gyümölcslevet, napszemüveget vagy kalapot és napolajat.

Az üdülésre házi kedvencét is magával hozhatja, mivel ez a szállás Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen fizetendő). Kérdezzen rá, hogy a szállás közelében található-e elkülönített kutyás strand, ahol kedvence is felfrissülhet a forró, nyári napok során.

Vendégeink véleményei alapján, ez az úticél magas pontszámot kapott: 4,0 a legmagasabban adható max. 5 pontból, ezzel is megerősítve ezen tursiztikai úticél magas minőségét.

Több
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.32

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 5
x 2
x2
m2
67
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 67 m2
  • Emelet: első emelet
  • Típus: A4+1
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen fizetendő)
  • Kilátás: tengerre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 1
  • Erkély: 9 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 7 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 2
  • Hajszárító
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.32

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 5
x 2
x2
m2
67
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 67 m2
  • Emelet: első emelet
  • Típus: A4+1
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen fizetendő)
  • Kilátás: tengerre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 1
  • Erkély: 9 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 7 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 2
  • Hajszárító
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.32

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 5
x 2
x2
m2
67
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 67 m2
  • Emelet: második emelet
  • Típus: A4+1
  • Kilátás: tengerre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 1
  • Erkély: 9 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 2
  • Hajszárító
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.32

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 5
x 2
x2
m2
67
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 67 m2
  • Emelet: második emelet
  • Típus: A4+1
  • Kilátás: tengerre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 1
  • Erkély: 9 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: az összes szoba
  • Internet: vezeték nélküli
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 2
  • Hajszárító
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 8 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély

15 Available 15 Occupied 
Teljes
0.00
2 Személy
Felnőttek (18+)
Gyerekek (12-18)
Gyerekek (3-11)
Kisbabák (0-2)
    Kevesebb mint 2 perc alatt elvégezhető a foglalás
    Add hozzá a választásomhoz
    Kérdése van?

    Jó tudni

    • További információ és szolgáltatás
      Vízellátás: helyi vízvezeték
    • Check in
      Check-in: 14:00
    • Check out
      Check-out: 10:00
    • Adatok a szállásadóról
      Német nyelvtudás
      Angol nyelvtudás
      Olasz nyelvtudás
    • Strand
      A legközelebbi strand: 40 m
      A strand típusa: homokos és apró kavicsos
    • Parkolóhely
      Parkolóhely
    • Az épület megközelíthetősége
      Megközelíthetőség autóval: jó
      Tömegközlekedés: jó
    • Az épülethez tartozó kiegészítő szolgáltatások
      Grill

    Vendég vélemények

    Tökéletes
    4.7
    Vendégek véleményei, értékelések

    Ár-érték arány
    4.1
    Elhelyezkedés
    4.35
    Kényelem
    5
    Tisztaság
    5
    Tulajdonos/ Személyzet
    5

    • Tökéletes 5
      Péter
      Családi Hungary
      2017.9.9.
      Szuper
      Minden
    • Tökéletes 4.8
      György
      Családi Hungary
      2017.8.23.
      Nagyszerű.
      Tenger. Nincs tömeg.
      Sajnos kocsiba kellett minden nap ülnünk, mivel kb. 2 km-re van a legközelebbi fagyizó, pékárú bolt.
    Távolság a szálláshelytől
    • Városközpont: 1500 m
    • Légvonalbeli távolság a tengertől: 40 m
    • Üzlet: 250 m
    • Buszmegálló: 1500 m
    • Repülőtér: 30000 m
    • Legközelebbi repülőtér: Rijeka
    • A legközelebbi komp kikötő: Valbiska (Krk)
    • Komp kikötő: 20000 m
    • Forgalmas főút: 100 m
    • Gyógyszertár: 6000 m
    • Orvosi rendelő: 6000 m
    • Pénzváltó: 6000 m
    • Benzinkút: 15000 m
    • A legközelebbi lakott objektum távolsága: 30 m
    • Bank: 15000 m
    • Posta: 6000 m
    • Bár: 1000 m
    • Étterem: 1000 m
    • Diszkó: 17000 m
    • Kerékpárkölcsönzés: 6000 m
    • A legközelebbi strand: 40 m
    • A strand típusa: homokos és apró kavicsos
    • Búvárklub: 6000 m
    • Kikötő: 1000 m
    • Motorcsónak bérlés: 6000 m