Szállások Apartmanok Snježana Novi Vinodolski (Crikvenica)

Érdeklődés kód: 67741
Helyszín: Novi Vinodolski (Crikvenica)
150 m
400 m
200 m
Parkolóhely

Minden egyes vendég az üdülőházban való tartózkodását követően véleményezheti és pontszámmal értékelheti a szállást, több szempont szerint. A maximálisan adható 5 pontból ez az üdülőház magas pontszámot kapott: 4,3 , ami igazolja azt, hogy a már itt megszállt vendégeink elégedettek voltak a szállással.

Készítsen ínycsiklandó grillételeket, hiszen ezen a szálláson a vendégek számára elérhető eszköz a Grill, melynek segítségével nagyon ízletes ételek készíthetőek. Javasoljuk, hogy vásároljon friss, tengeri halat, és készítse el azt mediterrán módon: sózza meg, szórja meg egy kis petrezselyemzölddel, és a sütés során kenegesse olívaolajba mártott rozmaring ágacskával.

Megvacsorázhat Novi Vinodolski központjában is, melynek a szállástól való távolsága: 400 m vagy pedig a tengerparton sétálva, melynek a szállástól való távolsága: 150 m.

A távolság a szállás és a tengerpart között: 200 m, napozhat és fürödhet a strandon, mely apró kavicsos és betonozott. A zavartalan pihenés érdekében ne felejtsen el töröközőt, napszemüveget, naptejet és vizet vagy valamely egyéb frissítő italt hozni magával a strandra.

Fontos! Vendégeink értékelései alapján a Smart Choice jelöléssel ellátott szállásaink a legjobb ár-értékarányú szállásaink.

Az üdülésre házi kedvencét is magával hozhatja, mivel ez a szállás Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen a szállásadónak fizetendő). Kérdezzen rá, hogy a szállás közelében található-e elkülönített kutyás strand, ahol kedvence is felfrissülhet a forró, nyári napok során.

Ezen turisztikai desztináció minőségét megerősíti az értékelések magas pontszáma is 4,0, a maximálisan adható 5 pontból, melyet vendégeink adtak, a desztinációban való tartózkodásukat követően.

Több
Fotómellékletek
Ár (-tól): 16.24

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 6
x1
m2
72
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 72 m2
  • Emelet: földszint
  • Típus: STUDIO
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen a szállásadónak fizetendő)
  • Kilátás: zöldövezetre
  • A dohányzás megengedett
  • Ágyak száma: 6
  • Kétszemélyes ágy: 1
  • Franciaágy: 1
  • Pótágy: 2
  • Erkély: 10 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 5 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: helyiség része
  • Internet
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Fürdőkádas fürdőszobák száma: 1
  • Hajszárító: kérésre

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 24.36

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 5
x 2
x1
m2
68
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 68 m2
  • Emelet: első emelet
  • Típus: A3+2
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen a szállásadónak fizetendő)
  • Kilátás: zöldövezetre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 1
  • Erkély: 10 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 5 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: helyiség része
  • Internet
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 1
  • Hajszárító: kérésre
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 14 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 11 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Egyágyas ágyak száma: 1
  • Pótágyak száma: 1

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.03

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 6
x 2
x1
m2
72
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 72 m2
  • Emelet: második emelet
  • Típus: A4+2
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen a szállásadónak fizetendő)
  • Kilátás: tengerre és zöldövezetre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 2
  • Erkély: 10 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 5 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: helyiség része
  • Internet
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 1
  • Hajszárító: kérésre
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 13 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 11 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1

15 Available 15 Occupied 
Fotómellékletek
Ár (-tól): 17.03

Ingyenes Internet Ingyenes klíma használat
x 6
x 2
x1
m2
72
Vonja vissza

Összes infomáció
  • Kategória: star
  • Az apartman mérete: 72 m2
  • Emelet: harmadik emelet
  • Típus: A4+2
  • Háziállatok: Háziállat barát szálláshely- az irodával történt előzetes egyeztetés alapján (felár a helyszínen a szállásadónak fizetendő)
  • Kilátás: tengerre és zöldövezetre
  • A dohányzás megengedett
  • Pótágyak száma (nappaliban, étkezőben, konyhában): 2
  • Erkély: 20 m2
Árak & hozzáadott költségek
  • Klíma: felár nélkül
  • Internet: felár nélkül
  • Háziállat: 5 €/nap
  • Fűtés: felár nélkül
  • Takarítás: vendégváltáskor

Berendezés és felszereltség
  • Klíma: helyiség része
  • Gyerekágy
  • Ágynemű és törölközők
  • DVD
  • Fűtés: helyiség része
  • Internet
  • Vasaló
  • Radiókészülék
  • Széf
  • Televízió: műholdas csatornákkal
  • Mosógép
Konyha és nappali
  • Kávéfőző
  • Hűtőgép
  • Fagyasztó
  • Mini hűtőszekrény
  • Edények és evőeszközök
  • Mikrohullámú sütő
  • Sütő
  • Főzőlap
  • Vízforraló
  • Toszter
  • Mosogatógép
Fürdőszoba információ
  • Zuhanyzós fürdőszobák száma: 1
  • Hajszárító: kérésre
Adatok a szobákról 1
  • A szoba alapterülete: 14 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély
Adatok a szobákról 2
  • A szoba alapterülete: 13 m2
  • Szoba kapacitás: 2
  • Kétszemélyes ágyak száma: 1
  • Terasz/Erkély

15 Available 15 Occupied 
Teljes
0.00
2 Személy
Felnőttek (18+)
Gyerekek (12-18)
Gyerekek (3-11)
Kisbabák (0-2)
    Kevesebb mint 2 perc alatt elvégezhető a foglalás
    Add hozzá a választásomhoz
    Kérdése van?

    Jó tudni

    • További információ és szolgáltatás
      Vízellátás: helyi vízvezeték
    • Check in
      Check-in: 14:00
    • Check out
      Check-out: 10:00
    • Adatok a szállásadóról
      Angol nyelvtudás
      Olasz nyelvtudás
      Házigazda a bérbeadott épületen belül lakik vagy átmenetileg a házban tartózkodik
      Német nyelvtudás
    • Strand
      A legközelebbi strand: 200 m
      A strand típusa: apró kavicsos és betonozott
    • Parkolóhely
      Parkolóhely
      A parkolótól való távolság: a ház előtt
    • Az épület megközelíthetősége
      Megközelíthetőség autóval: jó
      Tömegközlekedés: jó
    • Az épülethez tartozó kiegészítő szolgáltatások
      Grill

    Vendég vélemények

    Átlagon felüli
    4.3
    Vendégek véleményei, értékelések

    Ár-érték arány
    4.25
    Elhelyezkedés
    4.75
    Kényelem
    4.17
    Tisztaság
    4.1
    Tulajdonos/ Személyzet
    4.3

    • Átlagon felüli 4.2
      Marianna
      Családi Hungary
      2018.9.1.
      Közel volt a tengerpart és a belváros.
    • Nagyon jó 3.6
      Barbara
      Családi Hungary
      2018.8.30.
      megfelelő
      Az apartman nagyon közel volt a parthoz. A település varázslatos. A helyiek zöme nagyon kedves, a part tiszta, a tenger gyönyörű :)
      A szállásadó nem volt túl kommunikatív. Egyszer sem kérdezte meg tőlünk, hogy minden rendben van -e. A tisztaság az apartmanban erős jóindulattal volt közepes, a nappaliban az ágy használhatatlan volt, szerettük volna kinyitni, de sajnos nem lehetett. A klíma nagyon hiányzott, igaz ez nem is volt feltüntetve, egy ventilátor jó lett volna az apartmanban. Ár-érték arányban összességében rendben volt a szállás, de egy alkalommal jó lett volna, ha a tulajdonos megkérdez minket, hogy: minden ok?
    • Tökéletes 5
      Fanni
      Baráti társaság Hungary
      2018.8.17.
      Nagyon közel volt a part, a belváros is kb. 5 perc sétával elérhető volt. A szállásadóink (Milan és Édesanyja) nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Az apartmanok felszereltsége tökéletes. Bátran ajánlom akár baráti társaságoknak vagy családoknak is.
    Távolság a szálláshelytől
    • Városközpont: 400 m
    • Légvonalbeli távolság a tengertől: 150 m
    • A legközelebbi strand: 200 m
    • A strand típusa: apró kavicsos és betonozott
    • Búvárklub: 200 m
    • Motorcsónak bérlés: 400 m
    • Üzlet: 100 m
    • Buszmegálló: 400 m
    • Repülőtér: 20000 m
    • Legközelebbi repülőtér: Rijeka
    • A legközelebbi komp kikötő: Rijeka
    • Komp kikötő: 45000,01 m
    • Forgalmas főút: 60 m
    • Gyógyszertár: 400 m
    • Orvosi rendelő: 100 m
    • Pénzváltó: 200 m
    • Benzinkút: 200 m
    • A legközelebbi lakott objektum távolsága: 15 m
    • Kültéri medence: 200 m
    • Beltéri medence: 200
    • Teniszpályák: 150 m
    • Mini golf: 200 m
    • Bank: 400 m
    • Posta: 250 m
    • Bár: 150 m
    • Étterem: 150 m
    • Múzeum/galéria: 400 m
    • Diszkó: 400 m